Mindenkinek boldog, békés karácsont! Már ha ez teljesülhet egy ilyen világban. (Igen, pesszimista vagyok, köszöntem.) Mm, itt az új dizi, nem, nem karácsonyos, sőt, még csak télies sem, de hát ez van. Igazság szerint én lusta vagyok ilyenekkel foglalkozni, hogy télies karácsonyos újéves akármis legyen. XD Áldhattok miatta, de engem nem spiráznak annyira fel ezek a dolgok, hogy dizit csináljak. Nem elég meghitt és olyan nyálkás nekem. :D Na mindegy. Szóval az az igazság, hogy eléggé elcsesztem ezt a mostani dizit. Eléggé? XD Nagyon. Vagyis a háttér nagyon szép, a fejléc se annyira rossz, de így együtt... vahh. De nem akarok újat csinálni. Az előző szebb volt és bámulhattam Grimmjow lenyűgözően gyönyörű szemeit, de ez is elfogadható. Ésésés most nem annyira animés. XD Amúgy a képekért köszönet a devoantartnak és a wallbase.cc-nek, illetve nem, mert a készítőiknek. Never mind. A fejlécen egy Naruto idézet olvasható látható, elég hosszú ezért nehezen fért fel, a különböző betűtipus dolgot meg rosenkrantz tanácsolta, hát remélem jó így. A háttér egy "Too late to look back" feliratot tudhat magának, ez egy Celldweller számból, a Switchbackből van idézve. (Igen, mostanában szégyen szemre Celldwellert hallgatok, nem tudom megmondani miért, túl sok benne az elektronikus elem... ettől függetlenül valamiért tetszik, igaz, nem minden szám.) Pillanatokon belül kirakom az új muzsikát oldalra, vagyis amint eldöntöttem, mi legyen az. Az új dizi elviseléséhez sok sikert. xD

Mmm, mégegyszer boldog karácsonyt mindenkinek. Csak hogy unjátok már ennyiszer hallani.

"It's almost unbearable, isn't it… the pain of being all alone. I know that feeling, I've been there, in that dark and lonely place, but now there are others, other people who mean a lot to me. I care more about them than I do myself, and I won't let anyone hurt them. That's why I'll never give up, I will stop you, even if I have to kill you! They saved me from myself, they rescued me from my loneliness, they were the first to accept me as who I am. They're my friends."
/Naruto Uzumaki to Gaara/
 

Öhm, nos, bocsánat a nagy kimaradásért, a netemnek erőteljes orgazmusa volt (úgy elment, hogy vissza se jött), és csak mostanra sikerült megjavítani (... t-home-osok). Most épp nincs dührohamom vagy ilyesmi, úgyhogy nem kaptok hosszú blogot. XD
Viszont: hamarosan új design lesz, bár még nem tudom pontosan, hogy milyen. De van már egy idézet, amivel szemezgetek, és szerintem rárakom... Új zene is lesz, na ezt még nem tudom melyik legyen, mondanám hogy benyomatom a Far - Ponyt, de az túl perverz szerintem xD Mostanában Celldwellert hallgatok, vagyis néhány számukat, esetleg az... vagy nem. Még meglátom. Még kéne kiagyalnom valami újítást, e felől még döntök.
Újra lett telepítve a gépem, tehát most hasít (ahh). Már igencsak szüséges volt, megnyitottam négy lapot és befagyott, nálam ez tűrhetetlen állapot.
Megint voltam conon, nagyon király volt. :D Holdfényconon, úgyhogy sok kockaállat volt, és és és találkoztam Makaiékkal oww tök jó volt. Ééés személyesen megismertem Hinata-chant, egyik kedves plörkös leányt, és barátnőjét, Dót, aki szintén plörkös. Jaj tiszta kedvesek. :DD Imádom a netes barátaim, de ezt nyilván mondtam már. xD
Mindjárt itt a karácsony, és ilyen trehányul még sose álltam ajándékilag, wahh. De sebaj, megoldom ám. *harcias csatakiáltás*
Na sok sikert mindenkinek, még biztos leszek hamarosan, ha másért nem, hogy boldog karácsonyt kívánjak. :DD
 

Ez a bejegyzés első sorban az ofőmnek köszönhető és az én nyomorul váltsuk-meg-a-világot mániámnak. Szóval megmutatta nekünk ezt a dalt (sokkal jobb verzióban, de azt sehol sem találtam, argh), és szöveget is adott mellé (szövegkiegészítőset). Mondta, hogy énekeljük, hát elég silány volt. Én szívesen énekeltem volna, de épp azzal foglaltam el magam, hogy ne kezdjek sírni. Montanában nagyon éppen-hogy-egyben-van állapoton állok, és minden ilyenen elérzékenyülök - elég idegesítő, mit ne mondjak. Egy évig pókerarccal néztem minden ilyesmit és csendben gyűlöltem miatta az embereket. De most ez valahogy kiszakad belőlem.
Szóval, rakj egy pennyt az öreg bácsi kalapjába.
Mikor eljön a karácsony (ugyebár sok helyen a Mikulás karácsonykor jön), és te bent ülsz a (normál esetben) meleg lakásodban, és a karácsonyi vacsorád fogyasztod, és azon filózol, hogy micsoda szar helyzet van és most nem kaptál annyi mindent, mint eddig... akkor van aki odakint vacog a hidegben, és nincs az ég világon senkije. A gazdag gyerekek el vannak halmozva ajándékokkal, a huszonötezredik érintőképernyős húdefasza demenő telefonját próbálgatja, amit két hónap múlva megun majd, és eszébe sem jut, hogy odakint valaki épp halálra fagy.
Ha belegondolunk... ez a világ szörnyen igazságtalan. Az emberek által alkotott világ. Szokás mondani, hogy ó, mit számít, hogy egy nyomorult csóró vagy, ha kapsz ennyi meg ennyi jajdejó szeretetet. Könyörgöm, egy csöves hol kap szeretetet? Sehol. Az istenit, hát komolyan ez van a világban? Én ezt nem tudom megérteni. És ők nem tudnak lázadni, őket nem veszik emberszámba, ők csak úgy vannak és szenvednek. Belegondoltatok már, hogy milyen lehet egy karácsony kívülről szemlélve? Hogy mindenki kap ajándékot, minden ki van díszítve, ha xy rossz anyagi helyzetben van, akkor is kicsit többet és jobbat eszik és együtt van mindenki... és ezt te rohadtul nem élheted át, mert kint vagy a hidegben, egyedül, és nincs senkid, akkor ez az egész csak újabb szenvedés. Aki ilyenkor az utcán van, és nincs otthona, esetleg visszaemlékezhet a régi időkre, a gyerekkorára, akármire, ami egy boldog emlék... és sirathatja.
A fenébe is, ha a szeretet ünnepe igazságtalan, akkor mi nem az? Ez egy kicseszettül elrontott társadalom. Hogy hagyhatjuk lecsúszni az embertársainkat? Hogy lehetünk ennyire önzők? Mégis miért kell ennek így lennie, miért nem lehet az emberek élete egyszerűen jó, és miért vagyunk így behatárolva a pénz által, és miért, miért...
Ah, bocsánat, megint egy tipikus bejegyzés Nikától. :DDD Na legyen gondolkodós akármitek, csak hogy valami jókívánságot is írjak. 

Nem vagyok épp elememben. Iszonyaosan lefáraszt a gimi. Mikor általánosban azt mondták, hogy hajj milyen nehéz lesz, hát én sose hittem el, és úgy néz ki tévedtem. Majd meghalok, matekból és fizikából szégyenletesen állok (a törit felhúztam négyesre fuck yea), és alig győzöm ezt az egészet. Kémiából tök király vagyok, erre elcseszem a dogát, hát szuper. Na mindegy, lényeg, hogy mééég nem végződtem ki. :D Csak hát a blogok ritkulnak, hmm hmm. xD De majd most... :D megmutatom milyen gyatrán érzem magam. xD

Furcsa, hogy egyes emberekkel mennyire mély kapcsolatot kialakítunk, majd milyen gyorsan eltűnik ez az egész az életünkből. Az is furcsa, hogy egy apró dolog miatt milyen könnyedén kilép valaki egy baráti társaságból. Én ezt nem értem. Miért kell így lennie? Szívesen kérdezném úgy, hogy "miért maradtam megint egyedül?", de ez most nem lenne igaz. Nem vagyok egyedül. Vannak barátaim. Ettől függetlenül rohadtul fáj, hogy mindig azokkal történik valami ilyesmi, akikért oda meg vissza vagyok/voltam. Nem értem ezt az egészet. Régen azt vallottam, hogy az emberek nem változnak, de ez egy oltári nagy baromság. Már hogy ne változnának? Mindenki változik körülöttem. Én is megváltozom. És minden tele van káosszal, ahogy körülnézek. De miért ő? Miért pont neki kell sarkon fordulnia? Vajon a gimi cseszte el? Vajon engem is megváltoztat ez az "új élet"?
Én ezt nem akarom. Nem tetszik. De végülis ez mit sem változtat. Egy sóhajjal le kéne tudnom az egészet, mert már annyiszor átéltem ezt. Mégis itt ülök, és odabent sírok, és nem akarom ezt az egészet. Oda akarok menni, meg akarom ölelni, pont, mint régen, pont, mint a ballagáson, pont, mint mikor hajlandó voltam annyira kimutatni az érzéseimet, hogy ilyen módon kifejezzem őket... keserű nevetéssel sirathatom ezt a barátságot. Pedig tulajdonképpen nem is történt semmi, nem igaz? Csak egy apróság. El szabad siklanom felette. Túlléphetek.
Argh, miért bonyolítok túl mindent? Idióta vagyok, és már megint panaszkodom. Csak egyszerűen nem akarom elhinni, hogy mindig azok távoznak, és kezdenek bele egy másik életbe, akikhez ragaszkodtam, és akiket a legjobb barátaimnak neveztem. Rajtam komolyan valami rossz átok ül. Csak állok, és műmosollyal nézem, ahogy leomlanak körülöttem a falak. Valami légvárféle lebeg fölöttem, megtestesítve a reményemet és vágyaimat, az alapok meg rég eltűntek. Lassan minden normális szociális kapcsolatom eltűnik, a családomtól is kezdek elszigetelődni, és nem tudom, hogy képes leszek-e bármiféle barátságot fenntartani. Iszonyatosan megbízom a barátaimban, akkor is, ha augusztus 29-én találkoztam velük először, és akkor is, ha esetleg csak internetről ismerem őket. Mégis rettegek, hogy mi lesz, ha egyedül maradok. Ha tényleg elmegy mindenki, én meg majd állok és nézek, és nem tudok majd mit kezdeni a helyzettel, mert akármilyen antiszoc is vagyok, mindig szükségem volt a barátaimra. Akkor is, ha sosem mutattam, és ha titkoltam még magam elől is. Nem, nem akarok több embert elveszíteni... nem, nem, nem...
Most mondd, mégis miért történt ez így? Hallasz még? Nézel felém valaha? Mi lett azokkal a pillanatokkal, mikor együtt kockultunk és együtt toltuk a GH-t, és gitározni tanítottál, és azt magyaráztad, hogy rosszul pengetek?

 

Mindenkinek vannak "szerei". Mindenki nyer erőt valahonnan. Kell valami, amire támaszkodhatunk. Kell valami, ami megfertőzve minket egy kis zsibbadt örömet okoz...
Hogy miféle mocskos játéka ez a világnak, nem tudom, de én attól függök, amit legjobban utálok. Emberek. Mindig kialakul bennem egyfajta ragaszkodás és rajongás egyes embrek iránt. Igen, ennek tökéletes mintázata Martin - gondolom mindenki emlékszik rá, aki a blogomat régebbóta olvassa. Olyan érzelmeket fűzök ezekhez a bizonyos emberekhez, amiket lehetetlen viszonozni, mert egyszerűen túlzásokba esem, és ez már rajongás, és miért tenné bárki is, hogy ilyen elvetemült dolgot komolyan vesz? Nem tudom, mi alapján választom ki ezeket az embereket. Mondhatni véletlenszerű. Van valaki, akit megismerek, egy csomó más ember mellett. Sokakat emlegethetnék legjobb barátként. Sokakkal nagyon jóban vagyok. Mégis van egy-két egyed, akik valahogy vonzanak magukhoz. Nem, nincs is rá szükség, hogy beszélgessek velük - csak legyenek mellettem. Iszonyatosan megnyugtat. Nélkülük hiányérzetem támad, és üresnek érzem magam. Tőlük jobban esik egy ölelés, szívesebben nevetek velük, bármit megadok nekik. Bárki könnyedén kihasználhat. Egy cérnaszál vagyok, akit fel lehet használni, aztán szépen eltépni. Egy kiskutya, aki folyton az ember nyakában lohol, rácuppan, és csendben sírok, ha eldobnak. Mert mindig eldobnak előbb-utóbb. Nem kellek. Miért kellenék? Én mégis ragaszkodom hozzájuk, rájuk vagyok cuppanva, nem lehet levakarni. Keresem a társaságukat, mert csak ez csillapítja a nyugtalanságom. Akár egy rossz szeres. De nem is kell, hogy beszéljenek velem, hogy bármit is tegyenek, csak legyenek ott. Az már elég hozzá, hogy nyugalomban legyek. És bármit is szeretnék, mindig van ilyen személy, aki iránt ilyen rajongást mutatok. Talán ezt nevezik "legjobb barátnak". Csak én ilyen elcseszettül csinálom. Mert nem tudom miért. És annyiszor éreztem már magam egyedül... annyiszor... gahh. Nem, még egyszer nem akarok pofára esni. Pedig úgyis meg fogom tenni. Ettől függőség. Hiába, hogy tudom, mennyire nem jó, nem vagyok képes abbahagyni.