Figyelem, figyelem: egy igencsak szókimondó, ráadásul olykor arrogáns fiatal blogján találtad magad. Ez az illető fiatal rendkívül kritikusa társadalommal szemben, de hisz az edukáció erejében, aka az emberek tanulási képességében, illetve abban, hogy a problémák többsége nagyonis megoldható.
{Egyéb elérhetőségek, vagymi}
Mindenkinek vannak "szerei". Mindenki nyer erőt valahonnan. Kell valami, amire támaszkodhatunk. Kell valami, ami megfertőzve minket egy kis zsibbadt örömet okoz...
Hogy miféle mocskos játéka ez a világnak, nem tudom, de én attól függök, amit legjobban utálok. Emberek. Mindig kialakul bennem egyfajta ragaszkodás és rajongás egyes embrek iránt. Igen, ennek tökéletes mintázata Martin - gondolom mindenki emlékszik rá, aki a blogomat régebbóta olvassa. Olyan érzelmeket fűzök ezekhez a bizonyos emberekhez, amiket lehetetlen viszonozni, mert egyszerűen túlzásokba esem, és ez már rajongás, és miért tenné bárki is, hogy ilyen elvetemült dolgot komolyan vesz? Nem tudom, mi alapján választom ki ezeket az embereket. Mondhatni véletlenszerű. Van valaki, akit megismerek, egy csomó más ember mellett. Sokakat emlegethetnék legjobb barátként. Sokakkal nagyon jóban vagyok. Mégis van egy-két egyed, akik valahogy vonzanak magukhoz. Nem, nincs is rá szükség, hogy beszélgessek velük - csak legyenek mellettem. Iszonyatosan megnyugtat. Nélkülük hiányérzetem támad, és üresnek érzem magam. Tőlük jobban esik egy ölelés, szívesebben nevetek velük, bármit megadok nekik. Bárki könnyedén kihasználhat. Egy cérnaszál vagyok, akit fel lehet használni, aztán szépen eltépni. Egy kiskutya, aki folyton az ember nyakában lohol, rácuppan, és csendben sírok, ha eldobnak. Mert mindig eldobnak előbb-utóbb. Nem kellek. Miért kellenék? Én mégis ragaszkodom hozzájuk, rájuk vagyok cuppanva, nem lehet levakarni. Keresem a társaságukat, mert csak ez csillapítja a nyugtalanságom. Akár egy rossz szeres. De nem is kell, hogy beszéljenek velem, hogy bármit is tegyenek, csak legyenek ott. Az már elég hozzá, hogy nyugalomban legyek. És bármit is szeretnék, mindig van ilyen személy, aki iránt ilyen rajongást mutatok. Talán ezt nevezik "legjobb barátnak". Csak én ilyen elcseszettül csinálom. Mert nem tudom miért. És annyiszor éreztem már magam egyedül... annyiszor... gahh. Nem, még egyszer nem akarok pofára esni. Pedig úgyis meg fogom tenni. Ettől függőség. Hiába, hogy tudom, mennyire nem jó, nem vagyok képes abbahagyni.
purple-apple: én mindig elhatározom magamban, hogy nem fogok megbízni másokban ennyire, aztán valahogy mégis felülkerekedik rajtam a naivitás
2011.11.14. 11:36
purple-apple
Hát, velem ez volt. Aztán, rájöttem, hogy nem kéne megbízni mindenkiben. Azóta kevés, de igaz barátaim vannak, akiket nem zavar, hogy szeretem őket. :))
2011.11.13. 19:51
Ildy
wowowowowow micsoda bejegyzés!
2011.11.13. 18:33
RockChick
Hát, ez van velem is kb :o :c
2011.11.12. 21:43
purple-apple
De könnyen meg is tudnak nyílni, és túlzott bizalommal fordulni mások felé, függetlenül attól, hogy valójában megérdemelnék-e. Aztán, jól pofára esnek, vissza a gödör mélyére, barátok nélkül, és utána kezdhetik előről.
2011.11.12. 17:57
RockChick
Hmm, igaz-igaz. :D Lehet, hogy mindenkiben benne van, de én eddig másokon nem igazán vettem észre. Mármint ezt a fajta ragaszkodást. Az emberek olyan könnyen tudnak... hidegek lenni, és elszigetelődni...
2011.11.12. 17:17
purple-apple
Addig örülj, amíg korodbeli az ember. Vagy legalábbis viszonozható. Sokkal rosszabb, amikor ezt a fajta függőséget olyasvalaki iránt tanusítjuk, aki soha az életben nem fogja tudni viszonozni, vagy magáról az érzésről tudni.
És szerintem ez minden emberben benne van. Mármint, hogy társas lény, meg hasonlók, ezek után nem csoda, ha vannak emberek, akikért "rajong".
2011.11.12. 17:10
RockChick
Igen, velem is ez a helyzet. :D Valahogy mindig pofáraesés a vége. És nem baj, hogy magadról beszéltél :) Annyi különbség van köztünk, hogy én nagyon gyorsan megbarátkozom emberekkel, és kialakul ez a fajta imádat. Emiatt még kevésbé ismerem meg őket igazán. Most is valami ilyesmi történik, és jelenleg még a teljes bizalomnál tartok, aztán meglátjuk mi lesz. :D
ui.: gyakran én is jobban kijövök a netes barátaimmal. az egyik ilyen körbeimádott emberpéldány netről ismert.
Ezután a két felettébb értelmes mondat után végre elkezdem a vélemyényzést, inkább...
Szóval pontosan értem, hogy miről beszélsz. Én nem ilyen vagyok? De. Legalábbis hasonló.
Valóban, ahogy te is írtad, vannak emberek, akikkel kapcsolatban ""egyszerűen túlzásokba esem, és ez már rajongás".
Csakhogy, velem általában az szokott lenni, hogy bizonyos általam nagyra becsült személyek valamilyen oknál fogva mégis cserbn hagynak engem. Most is, pár nappal ezelőtt történt hasonló... Ezt most nem szeretném itt bővebben kifejteni.
Az a helyzet, hogy én nem igazán tudnék olyanokat megismerni, akik "nem hagynának cserben...." Nem csak azért, mert kevés embert ismerek, és azokkal mindig a fent leírt szituáció történik... Hanem azért is, mert nem igazán tudok "barátkozni." Mert elég hosszú idő, amíg valakit tényleg igazi barátomnak mondhatok...
Volt olyan, hogy azt hittem valakiről, hogy ő a legjobb, a legkedvesebb, meg minden. De aztán apróságok miatt mégis magamra hagyott. :-( Mindegy. Illetve mégsem....
Néha tényleg arra gondolok, hogy a netes barátaim, pédául te, sokkal, de tényleg sokkal jobbak hozzám, mint azok, akiket tényleg "ismerek."
Azért tettem idézőjelbe az ismerést, merthát nagyon rossz emberismerő vagyok... Elhitetem magammal, hogy mennyire jó az az ember, aztán meg csak pofára esek...
Szörnyű vagyok! Meg kéne vigasztalnom téged, erre megint csak magamat sajnáltatom.
Nem igazán tudhatom, hogy hogyan segítsek ebben, mert ha valamihez nem értek, akkor ez az.
Örlj, ha vannak olyan barátaid, akikben nem kell csalódnod...
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Ildy: ezt bóknak veszem :O
purple-apple: én mindig elhatározom magamban, hogy nem fogok megbízni másokban ennyire, aztán valahogy mégis felülkerekedik rajtam a naivitás