Az elmúlt évben sok mindent megtanultam. Tavaly előtt szembesültem vele, hogy a világ nem rózsaszín, és onnantól kezdve szükségem volt valamire, ami életben tart, ami továbbsegít. Punk, lázadás, anarchia (Pedig akkor még nem is nagyon volt mi ellen. Most kéne csak igazán.). Aztán jött a következő sötét pillanat, és én a világ képébe röhögtem, keserű, ironikus nevetéssel: hát ezt beszoptátok. És én szívok veletek együtt. Csak mert ide születtem. Próbáltam túllépni azon, hogy az emberek mennyire vakok és könnyen átverhetőek... de nem ment. Én tudtam, hogy mi lesz, de hiába is mondtam volna. Esetleg kapok egy olyat hogy "álljál már le" vagy "úgyis fölösleges". Mindegy, én mentem előre, és egyre több falba ütköztem. Egyre kevesebb esélyt láttam az álmaim megvalósítására. Itt állok a Veres Péter Gimnázium 9.c-s tanulójaként, 4,46-os átlaggal, küzdve a jövőmért, a Földért, a világ jövőjéért - és nem leszarja mindenki? Nem tök mindegy, mit csinálok? Nem én uralkodom. Nem számítok. Pénzem sincs. Ennyi vagyok. Még keresetem sincs, nem is adózom. Egy-nagy-nulla-vagyok. És a narancsok leszarják, hogy én mit tudok, vagy mit nem, mert ők a faszák, és ők el tudják venni az emberek megélhetését, és...
Stop, Nika.
Féltem a családom. Ez az egyetlen oka, hogy én nem rontok neki azoknak az embereknek, akiket ki nem állhatok. Akik megbélyegzik a sorsom. Nem akarom belekeverni azokat, akiket szeretek. Egyrészt nekik is bajuk lenne belőle, másrészt talán csalódnának. És nem, ez nem fér bele. Ráadásul 16 vagyok, még csak egy kis hugyos, biztos nem látom tisztán a dolgokat, blabla. Mindegy.
Amiről ez a blog szólni akart eredetileg, hogy mi az, ami most engem átsegít ezen a trágyán, amibe beledobtak, mint magyar embert. És ne mondjátok, hogy "legalább nem hullámzik", mert de, egyre jobban. Bele fogunk fulladni.
Ami engem segít, az nem más, mint az, hogy követem a "hülye japán izéket", amiket a kulturáltabbak mangának és animének neveznek. Az elmúlt időkben több dolgot tanultam belőlük, mint abból, hogy belepillantottam a társadalom szennyébe. Mert abból már nem tanulok semmit. Csak lehangol.
Mégis mi a retket lehet azokból a rajzolt akármikből tanulni? Ó, első sorban megtanultam, hogy mindegy mi történjék, ki kell tartanom (Bleach). Mert mindegy mi van, ha én megyek, és nekem kell valami, és mindent belerakok, akkor sikerülni fog. Nem azért, mert ez most jó lenne, és jaj de fontos, és sikerülnie kell - sikerülni FOG. Mert muszáj neki. Mert az én életemben én vagyok a főhős és én azt mondom hogy menni fog, és menni fog. És bármit meg kell tennem a barátaimért, a családomért, a céljaimért. Igen, ez még csak egy anime/manga volt.
Barátság. Csapatmunka. Emberség. (Naruto) Első körben láthattam, hogy ha összedolgozunk, minden jobban megy. Aztán láttam az emberi sorsokat, és igen, az első húsz rész alatt már sírtam. Láttam milyen feláldoznunk magunkat valamiért, amit szeretünk. És annyi érzelembe futottam, mint még egyszerre soha. És láttam, hogy valaki bizonyít, mert szeret valamit, és azért tenni kell. És a szereplők felülkerekednek a sorsukon, és belátják a hibáikat, s rájönnek dolgokra. És ez annyira... Belém vésődött.
Család. Célok. (D.Gray-man) Láttam, hogy ha nincs is családunk, bárkiből lehet szövetséges, barát, és őket aztán nevezhetjük családnak. Láttam a küzdelmeket a jóért, egy naiv célért, egy jobb világért. Láttam elbukni a szereplőket, láttam megtorpanni őket, és láttam, ahogy mégis továbbmentek. Mindig érkezett segítség, mindig történt valami előrelépés. Fejlődés. Remény.
Testvérek (Ao No Exorcist). Történhet bármi, eljöhet a világvége, vagy a sátán, vagy akárki és akármi. De mindig van remény, mindig van valaki, aki segíteni fog, aki kihúz a bajból. Önfeláldozás.
Bátorság. Erő. (Soul Eater) Állhatunk szembe nálunk jóvalta erősebbel, nem számít. Egy a fontos: bátornak kell lennünk, és ki kell állnunk magunkért és a barátainkért. Kit érdekel az erőviszony?  Nyerni kell. Nem szabad szabadon engednünk a gonoszt. És le kell győznünk a belső démonokat.
Ne törj világuralomra (Death Note). Nem nyerhetsz. Mindegy, mi a célod. Lehet, hogy éppenséggel jobbá akarod tenni a világot, de amint a hatalom a kezedbe kerül, beleőrülsz.

És így hirtelen ennyi. Elég hosszú lett hehe. Remélem volt aki végigolvasta. xD
 

Tudom, csak nem rég cseréltem, de nem tetszett...ezért csináltam egy újat. Ennek az a különlegessége, hogy 100%-ban én csináltam. Szóval megrajzoltam,  beszkenneltem, és kiszíneztem. És igen, az ott az én írásom, tudom lenyűgöző. :D És és japán irkafirkát is kaptok, csak hogy boldogok legyetek. Mm szerintem nem lett rossz, úgyhogy ez valószínűleg tovább fog maradni, mint az előző. Gondolkodom rajta, hogy a zenét lecseréljem-e, de majd meglátom. Mm mellesleg már tegnap megtörtént a dizicsere, csak lusta voltam blogolni. xD

Holnap hétfő. És angolból felelés van. És én nem akarom. Angol szöveget jóval könnyebben tanulok, de be kell, hogy valljam, egy valamiben nagyon rossz vagyok: koncentrálás. Nem tudok hosszabb ideig egy dologra koncentrálni, ezért nagyon nehezen megy a tanulás/magolás. Most meg gimiben már nem nagyon tudok csak az IQ-mra hagyatkozni, meg arra, amit órán magamba szippantok. Plusz, hogy legyen még öröm és boldogság, eszméletlen, hoyg mennyire nem tudom előadni magam, és verset mondani katasztrofálisan tudok, és hogy én kiálljak az osztály elé és egy bemagolt szöveget elmondjak... hát kizárt. Utálom. Lámpalázas vagyok. Nem szeretek szerepelni. De angolból meg kell feszítenem magam, angolból akarom az ötöst évvégére, argh. Angolul olvasok, angolul nézek Narutot, angolul beszélgetek magammal, etc... de nem elég, még mindig nem vagyok azon a szinten, mint kéne. És holnap fel kell mondani egy szöveget és jaj. Mm mindegy. Töriből égés van mert olyan szégyenletesen rossz dolit írtam hogy huhú, de mindegy. xD Folyton fogalmazást kér, hogy erről-arról rizsázzak, de én utálok rizsázni, ha konkrét kérdéseket tenne föl, biztos legalább négyesre írnám a dolikat. Mindegy. A félévimben nem lesz hármas, ajánlom magamnak, hogy így is maradjon. Fizikából, és még tesiből is, sőt matekból is megvan a négyes, ami nagy öröm. Kémiából is, salala, de ez egyértelmű volt, mert imádom a kémiát, és Dunábaugrás van, ha nincs meg az ötös. XDD Mm na mindenkinek sok sikert a félévhez. Majd kaptok egy szkennelést, ha meglesz a félévim, csak hogy irigyek legyetek, hahaha. A két irodalom egyesemre. XDDDDDD (Amit lustaságból kaptam lol.)

Visszaolvasgattam az archívumban. És rájöttem valamire: rengeteg keserűség volt (van?) bennem... és mégis hihetetlen naiv vagyok. Folyton reméltem és küzdöttem, és valami szebbet akartam. Érdekes. Most átkapcsoltam "éljük túl" módba. Kihalt volna belőlem valami? Vagy csak nem mutatja magát, mert nincs elég erőm hozzá?
Kiújulóban van a paranoiám. Meg talán kicsit erősebb, mint volt. Félek tőle, hogy direkt elütnek, hogy megkéselnek, kirabolnak, stb. Nem tudom miért. Talán ez az egoizmus jele, mert ha ilyenektől félek, azt gondolom, hogy érdemes vagyok rá hogy annyit foglalkozzanak velem, hogy megöljenek. :'D A sötétben is félek megint.
És tegnap késő este megint mintha valaki beszélt volna hozzám, pedig senki sem volt ott. Nem emlékszem, mit mondott, de kivételesen nem a nevemet. És meglepő módon férfi hang volt, nem pedig női, ahogy szokott. Tényleg kezdek bekattanni.
Vicces, mert a régi önmagamat valójában sosem hagyom el. Igen, most is naiv vagyok, csak nem bírom hangoztatni, hogy szebb jövő etc, mert félek a csalódástól. Nem látom eredményét.
A suliban gyatrább vagyok, mint általánosban, leginkább a lustaságom miatt. De a négy fölötti átlagom még így is meglesz, és ha jól alakul, hármasom se lesz.
Mmm, hogy kapjatok valamit a régi Nikából, aki rendszeresen blogolt, odafigyelt az oldalra és ilyesmik: utálom. a. rendszert. Megint és még mindig. Néha nekirontanék egyeseknek sátgánnal. Hopp hopp, jön értem a fekete autó. Az lol, hogy csak a családomat féltem, és igazából én bármire képes lennék, csak vonulnék a mostani hatalmasságosságok ellen. :D De itt a családom, és nem akarom őket bajba keverni, és még csak 16 vagyok, mert igen, annyi vagyok, és nem akarok csalódást okozni. Majd majd. Esetleg. Bár ha lesz lehetőségem szökni, akkor bármekkora szégyen is, sprintelek innét. Semmi dolgom egy olyan helyen, ahol nem tudom megvalósítani az álmaim. No viszlát mára.
ui.: A szerelmi életem nulla, a tanulmányaim romlottak, antiszoc fasz vagyok még mindig és nem magamat adom a közösségekben. Meglepő, de ettől függetlenül vannak barátaim. Vicces.
 

Micsoda véletlen, hogy mostanság sokszor akarok össze ezzel a témával, sőt, egyre többször... Mm, fogjuk a yaoira. XD Mindegy, most a lényeg a következőn van:
Egyre többször akadok össze olyannal, hogy elítélnek valakit a nemi identitásával kapcsolatban. Ma is ilyesmibe futottam, csak kicsit még tetézve azzal, hogy x éves csaj y éves palit szeret.
És emiatt ugyebár ítélkezni kell. Mert fúj ezt hogy lehet. ráadásul hogy neten kér segítséget ezzel kapcsolatban, hát egyenesen felháborító. Tizenöt évesen biszexuális? Hogy teheti?
Úristen, emberek, ennyire leragadtunk volna? Esetleg amiatt nem akarjuk kiközösíteni és lefujjolni egymást, hogy jaj neked vörös a hajad, jaj neked meg hupilila? Oké, igazán szörnyű lehet megküzdeni a tudattal, hogy van aki alapból különbözik a többiektől, mert ugye a pici lelked nem bírja legyűrni, hogy baromira ugyanolyan vagy mint mindenki más. De mondok valami roppantmód megdöbbentőt: mind. emberek. vagyunk. És rohadtul nem kéne ilyesmi különbségeket tennünk egymás közt. Jaj,  meleg, és akkor mi van? Valóban nagyon undorító, amit művelnek, jaj. Te meg ledugod a torkodon a...... És akkor még nem mondtam semmi borzasztót. Ennyi erővel ez is gusztustalan. Úristen, két lány csókolózik az egyik eldugott sarokban, jaj de undi! Te meg az út közepén, a pláza közepén, a piroslámpánál, etc., és kibaszottul idegesítő, hogy ezt kell néznem, de jaj, az a leszbi ott megcsókolta a másikat, ez valóban fúj. És jaj, biszex, ennyi idősen! De amikor azt mondom, hogy én tizennégy évesen jártam valakivel, azzal semmi baj sincs, az normális, de hogy biszex legyen...!!!
Argh, istenem, komolyan emiatt kell ítélkezni? Nem tagadom, vannak szerelmi ügyek, amikre én is felvonom a szemöldököm, de egyrészt: nem kezdek el papolni róla, hogy hát az emberiség megérett a kipusztulásra, ha ennyi szenny van benne; másrészt: lehet nem szimpatikus, lehet mondani, hogy nem tetszik, de hogy alapból elítéljünk valakit  a szerelmi élete alapján, na azt ne. Főleg, hogy ez abszolút egy olyan dolog, amit nem lehet megérteni, ami csak úgy van...
És még egy olyan duma, hogy ez nem normális, és hogy nincs helye itt, meg hogy gusztustalan, hát én tököndöföm az illetőt. Legyünk már elnézőbbek. Ne ítéljünk már rögtön. Foglalkozzunk a miértekkel. Mind ugyanolyan puhányok vagyunk.
Nem azok hátráltatják a társadalmat, akik melegek, vagy biszexek, vagy idősebbet szeretnek, vagy egy távoli rokonukba esnek bele. Azok, akik megvetik embertársaikat emiatt, és fikázódnak, és kéremszépen így lesz a klikkesedés, így lesz a parasztkodás a másikkal.
Köszöntem.
 

Egy dolog van, amit utálok a japánokban. É ez a bálnavadászat.
Általánosba jártam még, tán hetedikes voltam, mikor egy akkori alsós gyerek anyukája bejött és előadást tartott nekünk. Tagja volt a Sea Shepherdsnek. (Mm azért tippelem hetedikesre magam, mert akkor már nem sipákoltam hangosan a megnyúzott állatok láttán.) Elmondta nekünk, mi ellen harcolnak, hogy miféle kegyetlenkedés folyik az óceánon, és elborzadtam. És amellett, hogy oda vagyok a japán kultúráért, hogy imádom az animéket és mangákat, és zseninek tartom azokat a fickókat, én ezért nem tudok megbocsátani nekik. Hogy lehet ennyi állatot bántani és így megölni? Kegyetlenség (vagy inkább hívjam emberségnek? lassan itt tartunk).
Én most ugyebár így karácsonyra elmentem a nagymamámékhoz Egerben, és mivel nem volt más értelmes műsor a televíziónak nevezett butítókészüléken, Animal Planetet néztünk.
És akkor megláttam azt a reklámot. A Heart of Courage ment alatta, és a reklám végén bemondták hogy talán most véget érnek ezek a harcok, talán most siker lesz (nem emlékszem már pontosan), és benyomták a Whale Wars feliratot, és felismertem a Sea Shepherds zászlóját és... és... oké, nevessetek ki, de én majdnem elbőgtem magam. Ez valóban lehetséges? Valóban vége lehet ennek az egésznek? Megtörténhet?
Olyan típusú remény éledt fel bennem, amit már régen nem éreztem. Régen elveszítettem a hitem afelé, hogy bármit lehet tenni, hogy ezeknek a harcoknak a jóért lehet értelme. Ha ez most valóban megtörténne... ha valóban vége lenne... ismét hihetnénk az álmaimban, ismét remélhetnék, és nem csak egy reményvesztett, elveszett küzdelem lenne az egész. Ismét hinném, hogy még lehet győzni, még lehet szebb ez a világ, még meg lehet menteni a Földet, az állatokat, mindent, amit jobban szeretek bárminél... az eszem azt súgja, hogy Nika, ez csak reklám, nem kell mindent elhinni, és hogy ez lehetetlen, de...
Én hinni szeretnék. Megint. Nem volt az olyan rég, hogy meggyőzhetetlenül kiálltam a céljaimért. Most már ez egy amolyan hitetlen harc lett, elveszett küzdés valamiért, amit imádok... de nem hittem benne, hogy sikerülhet. Csak harcoltam. Komolyan visszatérhet még a naivitásom, ezzel együtt a hitem?
A reklámot nem találtam meg *sírósfej* de most mindegy. Lényeg, hogy megint a semmitől vagyok a sírás szélén, de talán ez a semmi most valami lelki fordulatot is hoz. Talán, talán, talán. Mennyi talán, mégis mekkora reményt kelt!
Hát igen, naivitásban felérek Allen Walkerrel, ahogy Elwen mondta, de nem baj, amíg nem csapkod fejbe baltával érte (mármint Elwen xD).
Remény remény remény, miért kísértesz folyton?