Az emberek olykor rákényszerülnek, hogy lássák az emberi sorsok hanyatlását. Becsukhatjuk a szemünk, de ezek a dolgok körülöttünk nem szűnnek meg. Lehet, hogy kizárjuk, de ott vannak. És ha nem küzdjük le őket, kísérteni fognak minket.
Hányszor volt, hogy megdöbbentem, mikor megtudtam valakiről valamit. Egy kis információt az életéről. Hogy hogyan nőtt föl, vagy merre kanyarodott az élete. Gyakran a netes barátaimról is tudtam meg ilyesmiket. És ahogy hallottam a hétköznapi, meg a netes ismerőseim életéről... rájöttem, hogy nekem nincs okom sírni.
Igen, az apám egyszer majdnem meghalt, éheztünk, de volt segítségünk, mert a nagymamámék mindig jöttek Egerből és hoztak kaját (bezzeg az eggyel fölöttünk lakó nagyanyám, aki százezrekkel tartozott, le se jött, heh...). Igen, nagyon rossz volt. De élek, itt vagyok. Aztán voltak ilyen kis családi szarjaim. Mikor átértékelődött kicsit a világnézetem. Aztán most meg csórók vagyunk. Ez van. De van hol aludnom, van mit ennem, és még fűtés is van. Sőt még netre is telik. :'D Nem, nekem nem olyan rossz. Élhető életem van. És küzdhetek érte, hogy még jobb legyen.
Valamit azért én is láttam. De mikor megtudtam egy-két dolgot néhány ismerősömről... kisebbségi komplexusom támadt a jó életem miatt. "Kicsit idegesítő ez a csaj." "Ja, de végülis... meghalt a nővére két éve. Lehet, hogy emiatt." És ilyenkor bekussolok és csak nézek, hogy mekkora egy seggfej vagyok... elítéltem valakit úgy, hogy nem ismerem a múltját. A helyében talán én is ilyen lennék.
Van, aki apa nélkül nőtt föl. Velem nem így történt. Bár voltak rettentő nehéz korszakok, mikor sírtam, mikor anyukám is sírt, mert apukám a balesete után memóriazavarral küzdött, és rengeteget veszekedett... és nem ismerte fel az öcsém... de ennek vége, nem? Már nem így van. Ez csak egy... szakasz volt. Ellenben akik elveszítettek valakit... sosem fogják visszaszerezni. Talán nem is volt nekik. És ez rémes. Milyen lehet egy ilyen embernek, mikor megkérdezik az óvodában aztán az iskolában: "És apukád mit dolgozik?" És azt kell felelnie: "Nincs apukám."
Milyen... milyen borzalmas lehet, mikor valakit vernek. Vagy azt mondják, hogy most nincs kedvük elviselni őt, menjen valahová. Mikor megtudtam egy volt osztálytársamról, hogy van, hogy csak úgy kirakják... és olyankor megy de nincs hova... én elborzadtam. Ez család? EZ manapság a család?
"Xy apukája meghalt a múlthéten." "Emlékszel arra az osztálytársadra? Arra a csendesre. Az apukája három hónapja öngyilkos lett." Édes Jézusom. El nem tudom képzelni, milyen lehet... milyen gyorsan elveszíthetünk valakit... és talán sose tűnik el a seb... Miért történnek ilyenek?
"A szüleim munkanélküliek." Kurva pénzhajhász faszok, akik ott fenn ülnek, és hagyják, hogy az emberek elveszítsék a munkájukat, és nem, nincs új, ez van, és a világ épp tönkremegy. Mi senkik meg éhezünk. Köszönöm, ez igazán szükséges.
"A szüleim el fognak válni." Még több tönkremenő család. Ezaz, juhé. Vidámabb lennék ha nem érezném, hogy a penge élén táncolok, és bármikor áteshetek a másik oldalra.
"Elveszítette az otthonát." "Meghalt a lánya." "Nincs munkája." "Öngyilkos lett. Követte a legjobb barátait."
És mindenhonnan ezt hallom és mindenhol ezt látom és mindenki meghal és eltűnik és éhezik és szegény és...
Istenem, ez a világ össze fog omlani. A baráti társaságok, amiket ismerek széthullanak. Az emberek lecsúsznak. Valódi családok rég nincsenek. Mindenhol van legalább egy kicsi mocsok. És ez, ami zajlik... borzalmas. Minden szétesik.
Emberek, amíg nem figyeltek, és el vagytok foglalva a kétezer-tizenkettes jajmostmilesz világvége hülyeséggel, valaminek valóban vége lesz. Emberi világvége. Nem egy becsapódó meteor fogja széttrancsírozni az aranyos kis fejetek, dehogy. Ez egy olyan futótűz, ami belülről fog felemészteni mindenkit. Talán nevezhetem szociális világvégének? Vagy ott azért még nem tartunk? Lehet, hogy kicsit borúlátó vagyok. Mindenesetre ez csak egy figyelmeztetés, mert  én azt látom, hogy minden emberi érték eltűnik.