Kedves. Aranyos. Nevet. Mosolyog. Nem bánt meg senkit. Naiv, békemániás. Barátságos. Bárkivel szívesen beszélget. Nyílt.
Tökéletes maszk. Komolyan ilyennek látnak az emberek? Ilyen könnyen elhiszik, hogy csak egy egyszerű tinédzser vagyok, egyszerű, pitiáner, megszokott problémákkal? Nem mintha a mágikus erőkkel harcolnék vagy ilyesmi, csak túlmegyek a "letört a körmöm" kategórián. Senki sem gondolná, hogy a szabadidőmben az anarchiáról filózom, meg a társadalomról, és a környezetszennyezésről... Oké, utóbbi még talán-talán, na de kinek jutna eszébe, hogy egy pesszimista, elfogult lány vagyok, aki egy sör társaságában pornóregényt ír? (Túlzások halmozása. Citromos sör és nem pornó, hanem yaoi... na jó, annyira nem túlzás XD). Ki gondolná, hogy ez a lány interneten beszélget és szerez barátokat, hogy egy introvertált, befelé forduló kis popsilik, aki alig mutat meg valamit a valódi énjéből?
Lehet mondani, hogy "légy önmagad" meg blabla, de fölösleges. Minek? Senki sem fog szeretni egy arrogáns seggfejt, akinek nincs normális élete, és idióta célokért bassza el az életét. Egy ilyen embert senki sem fog szeretni. Ha viszont mosolygok, kedves vagyok, és mindezt megfűszerezem egy kis álostobasággal, mindenki egy rendkívül aranyos embernek fog tartani, és legalább szóba állnak velem. Aki meg valóban ismer, az úgyis megismeri ezt az oldalamat is előbb vagy utóbb, és akkor vagy itt hagy miatta, vagy elfogad és továbbra is bírni fog. Ezen kívül ha valaki kérdez, én képes vagyok beszélni - sőt, szófosni - a valódi énemről. De senki sem kíváncsi rá. A felszín a fontos. Az egyetlen pillanat, amikor a hétköznapi életben betekintést engedek a maszk mögé, a tanóra. Persze nem mindegyik. De irodalom, nyelvtan, kémia... esetleg biológia... néha napján töri.  Amikor jelentkezem és válaszolok. Olyankor mutatok valamit a tudásomból. Olyankor bebizonyítom, hogy van odabent valami, nem csak rózsaszín nyuszik meg szivárványok. De persze ez kit érdekel a tanárokon meg rajtam kívül? Senkit. És jó ez így.
Kicsit talán álszent vagyok. Egy naiv külső mögött rejtegetem a sötét, elfogult, elborult agyú énem. Akik olvassák a blogom, azok talán elmondhatják, hogy tudnak valamit rólam. Ez nagyjából az egyetlen hely, ahol valóban megmutatom magam és a gondolataim. Dehát könyörgöm, ki látna lehetőségeket egy magát gondolkodónak nevezett arrogáns emberben? A mai világban? Ugyanmár.
Kipróbáltam már milyen megosztani a gondolataim az emberekkel. Igaz, még kicsi voltam. De kipróbáltam. És kinevettek. Az egész osztály rajtam nevetett. Miért próbálnám ki mégegyszer? Ha túl sokat gondolkodnék előttük, még a végén el is tennének láb alól. Aki gondolkodik, észreveszi a rosszat, az meg ugye nem jó, még a végén lázadni kezdenék (ez is jelzi hogy már eljött a vég XD).
Az a helyzet, hogy ez a maszk már rám ragadt. És nem akarom levakarni. Még nem. Jelenleg jól érzem magam benne. A mostani helyzetemben, hát lássuk be... az egyetlen forrása bármiféle örömömnek. A barát az egyetlen dolog, ami nem függ attól, hogy mennyire csóró vagyok (elméletileg). És tapasztalataim alapján csak így tudok barátokat szerezni.
Csak vidámsággal lehet túlélni ezt az elátkozott világot.
 

ui.: Akinek kell egy elektromos Tenson gitár 12-13ezerért és budapesti (vagy legalábbis le tud jönni Pestre), az szóljon, mert eladnám a régi gitárom. Reklám vége. >.<