Minden hétfő ugyanolyan. Nem. Minden nap ugyanolyan. Kezdek merülni. Nem akarom az emberek társaságát, nem akarok beszélgetni másokkal, csak egyet szeretnék, hogy hagyjanak békén. Hagyjanak csendben kuksolni a kis zugomban, a kis világomban. Hagyjanak békén. Már ha hozzám szólnak, attól is idegesebb leszek - folyton az jut eszembe, mennyire bolond ez a világ, mennyire nem jó az emberi viselkedés.
Ideges vagyok, mert nem tudok azon segíteni, amin szeretnék. Mert átérzek mindent, tudom miről van szó, és segíteni akarok - de van amin nincs fogásom. És akkor látom, hogy azok a dolgok, amik nem stimmelnek, nem érdemlik ugyanazt, mint azok, amik csak különbözőek. Ez fog egyszer a sírba vinni. Az emberek bolondok.
Menekülök magam elől, az érzéseim elől, mert tudom, hogy valami nem kóser. Érzem, hogy valami kisiklott a neki megszabott sínről, és ezt baromira utálom. Tudok álvéleményeket mondani, tudok alkalmazkodni, le tudom magam vakarni dolgokról, de az igazi érzéseimet nem tudom megváltoztatni. Mert csak egy ember vagyok én is. És bármennyire utálom magam miatta, nem tudok olyan lenni, amilyen szeretnék lenni, mert tudom, hogy az már nem én lennék. Habár így is összeolvadtam már a maszkommal, és tessék, itt egy totál eltorzult, felemás jellem. De hé, melyik is a maszk?
Nem érzem úgy, hogy bárki is igazán közel állna hozzám. Vannak, akiket fontosnak tartok, de azt hiszem megint sikerült mindenkitől eltávolodnom. Grat, Nika. Most mondjuk sejtem, mi miatt van. De ha amiatt, akkor ez elég szánalmas. De mindegy, vannak barátaim, tudom, hogy vannak, és ők fontosak. Nem engedhetem el őket. Nem nem nem. De azért hagyjon békén mindenki egy ideig a kis világomban, hogy levedeljem ezt az életunt gúnyát.
Képes voltam másfél órán át kutyát sétáltatni, hogy egyedül lehessek. Mármint úgy egyedül, hogy emberi lények nélkül, akikkel szorosabb kapcsolatban állok. Én, meg Berci, és pár szembejövő gazdi meg kutya. Tökéletes volt. De lehetne még tökéletesebb. Erdélyben volt baromi jó - az egész országból elhúztam a seggem. Az osztálytársaim ott voltak, de minden "helyi" problémámtól megszabadulhattam egy hétre, és halálosan jó volt. Én, egy üveg sör, és pár osztálytárs. Ritka, hogy olyan jó estéim legyenek, mint amilyenek akkor voltak.
Nagyjából ott tartok, hogy menekülnék minden elől, de nincs hova. Nyugalomra vágyom, egyedüllétre, magányra. Egy kis zenére, és esetleg egy sörre, amit szép lassan elkortyolgatok egy tipical-nika típusú olvasmány mellett. Miközben nincs ott senki, egy lélek sem, maximum a macskám vagy a kutyám, és senkinek sincsenek kérdései hozzám, és senki sem vár válaszokat, és senki sem akar kommunikálni velem. Csak békén hagy. Mert most erre lenne szükségem.

'Cause I keep runnin' runnin' runnin' ... runnin' from my heart...