Figyelem, figyelem: egy igencsak szókimondó, ráadásul olykor arrogáns fiatal blogján találtad magad. Ez az illető fiatal rendkívül kritikusa társadalommal szemben, de hisz az edukáció erejében, aka az emberek tanulási képességében, illetve abban, hogy a problémák többsége nagyonis megoldható.
{Egyéb elérhetőségek, vagymi}
Egy kislány ácsorog a pirosban, az út szélén, egyedül. Odamegy egy fiú. Végigméri, kedvére való a stílus.
- Azta, az mi a kezedben? - kérdezi hirtelen.
A lány felemeli kezét és kinyitja markát.
- De szép! - kiált a fiú. - A tied?
- Igen.
- Honnan van?
- Kaptam.
- Azta! Kitől?
- Az anyukámtól.
- Nagyon gazdag anyukád lehet.
- Nem volt az.
- Volt?
- Tegnap meghalt. Lelőtték. - Ó. Kár érte. Most biztos nehéz neked, rengeteg lehet az ügyintézés.
Pár pillanatig hallgatnak, aztán ismét a fiú szólal meg:
- Ez nagyon király. Én is akarok egy ilyet.
- Ha szeretnéd, neked adom - mondja a lány.
- Ugyan! Biztos nagyon értékes. Anyukád mérges lenne.
- Nem lenne. Azt mondta, nagyon szép dolog továbbadni.
- Igazán?
- Igen. Mert a szeretet jelképe.
- Szeretet? Az meg mi?
- Óh, az ilyen régi szó... valamikor fontos volt, de most már kevesen tudják, mi az.
- Ez valami nagyon nagy dolog lehet.
- Igen. Tessék, ezt neked adom.
- De mi van, ha elkapnak miatta? Mert azt hiszik, loptam.
- Akkor mondd meg, hogy tőlem kaptad.
- Rendben.
A fiú elveszi az ajándékot, pár pillanatig bámulja a dobogó szívet, melyből vérvörös nedű csöpög. Rámosolyog a kislányra, aztán elszalad. A lány egy darabig néz utána, aztán kezeit a szoknyájába törli. Felpillant a lámpára, s látja, hogy zölden villog. Gyorsan átszalad az úttesten, és eltűnik a koszos városi utcák útvesztőjében.