Figyelem, figyelem: egy igencsak szókimondó, ráadásul olykor arrogáns fiatal blogján találtad magad. Ez az illető fiatal rendkívül kritikusa társadalommal szemben, de hisz az edukáció erejében, aka az emberek tanulási képességében, illetve abban, hogy a problémák többsége nagyonis megoldható.
{Egyéb elérhetőségek, vagymi}
Az elmúlt évben sok mindent megtanultam. Tavaly előtt szembesültem vele, hogy a világ nem rózsaszín, és onnantól kezdve szükségem volt valamire, ami életben tart, ami továbbsegít. Punk, lázadás, anarchia (Pedig akkor még nem is nagyon volt mi ellen. Most kéne csak igazán.). Aztán jött a következő sötét pillanat, és én a világ képébe röhögtem, keserű, ironikus nevetéssel: hát ezt beszoptátok. És én szívok veletek együtt. Csak mert ide születtem. Próbáltam túllépni azon, hogy az emberek mennyire vakok és könnyen átverhetőek... de nem ment. Én tudtam, hogy mi lesz, de hiába is mondtam volna. Esetleg kapok egy olyat hogy "álljál már le" vagy "úgyis fölösleges". Mindegy, én mentem előre, és egyre több falba ütköztem. Egyre kevesebb esélyt láttam az álmaim megvalósítására. Itt állok a Veres Péter Gimnázium 9.c-s tanulójaként, 4,46-os átlaggal, küzdve a jövőmért, a Földért, a világ jövőjéért - és nem leszarja mindenki? Nem tök mindegy, mit csinálok? Nem én uralkodom. Nem számítok. Pénzem sincs. Ennyi vagyok. Még keresetem sincs, nem is adózom. Egy-nagy-nulla-vagyok. És a narancsok leszarják, hogy én mit tudok, vagy mit nem, mert ők a faszák, és ők el tudják venni az emberek megélhetését, és...
Stop, Nika.
Féltem a családom. Ez az egyetlen oka, hogy én nem rontok neki azoknak az embereknek, akiket ki nem állhatok. Akik megbélyegzik a sorsom. Nem akarom belekeverni azokat, akiket szeretek. Egyrészt nekik is bajuk lenne belőle, másrészt talán csalódnának. És nem, ez nem fér bele. Ráadásul 16 vagyok, még csak egy kis hugyos, biztos nem látom tisztán a dolgokat, blabla. Mindegy.
Amiről ez a blog szólni akart eredetileg, hogy mi az, ami most engem átsegít ezen a trágyán, amibe beledobtak, mint magyar embert. És ne mondjátok, hogy "legalább nem hullámzik", mert de, egyre jobban. Bele fogunk fulladni.
Ami engem segít, az nem más, mint az, hogy követem a "hülye japán izéket", amiket a kulturáltabbak mangának és animének neveznek. Az elmúlt időkben több dolgot tanultam belőlük, mint abból, hogy belepillantottam a társadalom szennyébe. Mert abból már nem tanulok semmit. Csak lehangol.
Mégis mi a retket lehet azokból a rajzolt akármikből tanulni? Ó, első sorban megtanultam, hogy mindegy mi történjék, ki kell tartanom (Bleach). Mert mindegy mi van, ha én megyek, és nekem kell valami, és mindent belerakok, akkor sikerülni fog. Nem azért, mert ez most jó lenne, és jaj de fontos, és sikerülnie kell - sikerülni FOG. Mert muszáj neki. Mert az én életemben én vagyok a főhős és én azt mondom hogy menni fog, és menni fog. És bármit meg kell tennem a barátaimért, a családomért, a céljaimért. Igen, ez még csak egy anime/manga volt.
Barátság. Csapatmunka. Emberség. (Naruto) Első körben láthattam, hogy ha összedolgozunk, minden jobban megy. Aztán láttam az emberi sorsokat, és igen, az első húsz rész alatt már sírtam. Láttam milyen feláldoznunk magunkat valamiért, amit szeretünk. És annyi érzelembe futottam, mint még egyszerre soha. És láttam, hogy valaki bizonyít, mert szeret valamit, és azért tenni kell. És a szereplők felülkerekednek a sorsukon, és belátják a hibáikat, s rájönnek dolgokra. És ez annyira... Belém vésődött.
Család. Célok. (D.Gray-man) Láttam, hogy ha nincs is családunk, bárkiből lehet szövetséges, barát, és őket aztán nevezhetjük családnak. Láttam a küzdelmeket a jóért, egy naiv célért, egy jobb világért. Láttam elbukni a szereplőket, láttam megtorpanni őket, és láttam, ahogy mégis továbbmentek. Mindig érkezett segítség, mindig történt valami előrelépés. Fejlődés. Remény.
Testvérek (Ao No Exorcist). Történhet bármi, eljöhet a világvége, vagy a sátán, vagy akárki és akármi. De mindig van remény, mindig van valaki, aki segíteni fog, aki kihúz a bajból. Önfeláldozás.
Bátorság. Erő. (Soul Eater) Állhatunk szembe nálunk jóvalta erősebbel, nem számít. Egy a fontos: bátornak kell lennünk, és ki kell állnunk magunkért és a barátainkért. Kit érdekel az erőviszony? Nyerni kell. Nem szabad szabadon engednünk a gonoszt. És le kell győznünk a belső démonokat.
Ne törj világuralomra (Death Note). Nem nyerhetsz. Mindegy, mi a célod. Lehet, hogy éppenséggel jobbá akarod tenni a világot, de amint a hatalom a kezedbe kerül, beleőrülsz.
És így hirtelen ennyi. Elég hosszú lett hehe. Remélem volt aki végigolvasta. xD