Figyelem, figyelem: egy igencsak szókimondó, ráadásul olykor arrogáns fiatal blogján találtad magad. Ez az illető fiatal rendkívül kritikusa társadalommal szemben, de hisz az edukáció erejében, aka az emberek tanulási képességében, illetve abban, hogy a problémák többsége nagyonis megoldható.
{Egyéb elérhetőségek, vagymi}
Egy dolog van, amit utálok a japánokban. É ez a bálnavadászat.
Általánosba jártam még, tán hetedikes voltam, mikor egy akkori alsós gyerek anyukája bejött és előadást tartott nekünk. Tagja volt a Sea Shepherdsnek. (Mm azért tippelem hetedikesre magam, mert akkor már nem sipákoltam hangosan a megnyúzott állatok láttán.) Elmondta nekünk, mi ellen harcolnak, hogy miféle kegyetlenkedés folyik az óceánon, és elborzadtam. És amellett, hogy oda vagyok a japán kultúráért, hogy imádom az animéket és mangákat, és zseninek tartom azokat a fickókat, én ezért nem tudok megbocsátani nekik. Hogy lehet ennyi állatot bántani és így megölni? Kegyetlenség (vagy inkább hívjam emberségnek? lassan itt tartunk).
Én most ugyebár így karácsonyra elmentem a nagymamámékhoz Egerben, és mivel nem volt más értelmes műsor a televíziónak nevezett butítókészüléken, Animal Planetet néztünk.
És akkor megláttam azt a reklámot. A Heart of Courage ment alatta, és a reklám végén bemondták hogy talán most véget érnek ezek a harcok, talán most siker lesz (nem emlékszem már pontosan), és benyomták a Whale Wars feliratot, és felismertem a Sea Shepherds zászlóját és... és... oké, nevessetek ki, de én majdnem elbőgtem magam. Ez valóban lehetséges? Valóban vége lehet ennek az egésznek? Megtörténhet?
Olyan típusú remény éledt fel bennem, amit már régen nem éreztem. Régen elveszítettem a hitem afelé, hogy bármit lehet tenni, hogy ezeknek a harcoknak a jóért lehet értelme. Ha ez most valóban megtörténne... ha valóban vége lenne... ismét hihetnénk az álmaimban, ismét remélhetnék, és nem csak egy reményvesztett, elveszett küzdelem lenne az egész. Ismét hinném, hogy még lehet győzni, még lehet szebb ez a világ, még meg lehet menteni a Földet, az állatokat, mindent, amit jobban szeretek bárminél... az eszem azt súgja, hogy Nika, ez csak reklám, nem kell mindent elhinni, és hogy ez lehetetlen, de...
Én hinni szeretnék. Megint. Nem volt az olyan rég, hogy meggyőzhetetlenül kiálltam a céljaimért. Most már ez egy amolyan hitetlen harc lett, elveszett küzdés valamiért, amit imádok... de nem hittem benne, hogy sikerülhet. Csak harcoltam. Komolyan visszatérhet még a naivitásom, ezzel együtt a hitem?
A reklámot nem találtam meg *sírósfej* de most mindegy. Lényeg, hogy megint a semmitől vagyok a sírás szélén, de talán ez a semmi most valami lelki fordulatot is hoz. Talán, talán, talán. Mennyi talán, mégis mekkora reményt kelt!
Hát igen, naivitásban felérek Allen Walkerrel, ahogy Elwen mondta, de nem baj, amíg nem csapkod fejbe baltával érte (mármint Elwen xD).
Remény remény remény, miért kísértesz folyton?
De aranyos?? XDDD Hátömm oké. Megpróbálok nem túlzásba esni, azt hiszem az nekem se lenne jó végkimenetelű.
2011.12.27. 19:51
Elwen
Csak azt tudom mondani rád, hogy de aranyos. Csak ne ess túlzásba, mert a Mesterrel ellentétben nekem van egy kis türelmem, de nem a végtelenségig. Reménykedni szabad, csak mértékkel.
De aranyos?? XDDD Hátömm oké. Megpróbálok nem túlzásba esni, azt hiszem az nekem se lenne jó végkimenetelű.