Figyelem, figyelem: egy igencsak szókimondó, ráadásul olykor arrogáns fiatal blogján találtad magad. Ez az illető fiatal rendkívül kritikusa társadalommal szemben, de hisz az edukáció erejében, aka az emberek tanulási képességében, illetve abban, hogy a problémák többsége nagyonis megoldható.
{Egyéb elérhetőségek, vagymi}
Nem vagyok épp elememben. Iszonyaosan lefáraszt a gimi. Mikor általánosban azt mondták, hogy hajj milyen nehéz lesz, hátén sose hittem el, és úgy néz ki tévedtem. Majd meghalok, matekból és fizikából szégyenletesen állok (a törit felhúztam négyesre fuck yea), és alig győzöm ezt az egészet. Kémiából tök király vagyok, erre elcseszem a dogát, hát szuper. Na mindegy, lényeg, hogy mééég nem végződtem ki. :D Csak hát a blogok ritkulnak, hmm hmm. xD De majd most... :D megmutatom milyen gyatrán érzem magam. xD
Furcsa, hogy egyes emberekkel mennyire mély kapcsolatot kialakítunk, majd milyen gyorsan eltűnik ez az egész az életünkből. Az is furcsa, hogy egy apró dolog miatt milyen könnyedén kilép valaki egy baráti társaságból. Én ezt nem értem. Miért kell így lennie? Szívesen kérdezném úgy, hogy "miért maradtam megint egyedül?", de ez most nem lenne igaz. Nem vagyok egyedül. Vannak barátaim. Ettől függetlenül rohadtul fáj, hogy mindig azokkal történik valami ilyesmi, akikért oda meg vissza vagyok/voltam. Nem értem ezt az egészet. Régen azt vallottam, hogy az emberek nem változnak, de ez egy oltári nagy baromság. Már hogy ne változnának? Mindenki változik körülöttem. Én is megváltozom. És minden tele van káosszal, ahogy körülnézek. De miért ő? Miért pont neki kell sarkon fordulnia? Vajon a gimi cseszte el? Vajon engem is megváltoztat ez az "új élet"?
Én ezt nem akarom. Nem tetszik. De végülis ez mit sem változtat. Egy sóhajjal le kéne tudnom az egészet, mert már annyiszor átéltem ezt. Mégis itt ülök, és odabent sírok, és nem akarom ezt az egészet. Oda akarok menni, meg akarom ölelni, pont, mint régen, pont, mint a ballagáson, pont, mint mikor hajlandó voltam annyira kimutatni az érzéseimet, hogy ilyen módon kifejezzem őket... keserű nevetéssel sirathatom ezt a barátságot. Pedig tulajdonképpen nem is történt semmi, nem igaz? Csak egy apróság. El szabad siklanom felette. Túlléphetek.
Argh, miért bonyolítok túl mindent? Idióta vagyok, és már megint panaszkodom. Csak egyszerűen nem akarom elhinni, hogy mindig azok távoznak, és kezdenek bele egy másik életbe, akikhez ragaszkodtam, és akiket a legjobb barátaimnak neveztem. Rajtam komolyan valami rossz átok ül. Csak állok, és műmosollyal nézem, ahogy leomlanak körülöttem a falak. Valami légvárféle lebeg fölöttem, megtestesítve a reményemet és vágyaimat, az alapok meg rég eltűntek. Lassan minden normális szociális kapcsolatom eltűnik, a családomtól is kezdek elszigetelődni, és nem tudom, hogy képes leszek-e bármiféle barátságot fenntartani. Iszonyatosan megbízom a barátaimban, akkor is, ha augusztus 29-én találkoztam velük először, és akkor is, ha esetleg csak internetről ismerem őket. Mégis rettegek, hogy mi lesz, ha egyedül maradok. Ha tényleg elmegy mindenki, én meg majd állok és nézek, és nem tudok majd mit kezdeni a helyzettel, mert akármilyen antiszoc is vagyok, mindig szükségem volt a barátaimra. Akkor is, ha sosem mutattam, és ha titkoltam még magam elől is. Nem, nem akarok több embert elveszíteni... nem, nem, nem...
Most mondd, mégis miért történt ez így? Hallasz még? Nézel felém valaha? Mi lett azokkal a pillanatokkal, mikor együtt kockultunk és együtt toltuk a GH-t, és gitározni tanítottál, és azt magyaráztad, hogy rosszul pengetek?
Amyose: ennyi miatt ugyan ne depresszionalizálj be :O Úristen ezt nehéz volt leírnom xD
Popsi: köszönet a biztató szavakért, és ja, az én oldalamról mintha szorosabb lenne. A bölcsességed köszönöm. xD
Elwen: Áruló, hát, én ilyen erős szavakat nem szoktam használni. :D Na jó, de, csak nem ilyen helyzetben. XD Én szurkolok neked azzal a baráttal kapcsolatban. :) Van ez így, de hát az emberiség kegyetlen. Mm mindegy.
2011.12.19. 06:17
Elwen
Én az ilyen magamrahagynakésleszarnak embereket árulónak tekintem. Az árulókat pedig ki kell nyírni. Mwhahaha. Na jó, igazából nekem egy ilyen barátom visszatért, de már semmi sem olyan mint régen. Már nem vagyok olyan fontos neki, már pótolható lettem. De én meg vagyok olyan idióta és reménykedem, hogy egyszer teljes egészében visszatér és minden olyan lesz mint régen. Ez megtörténhet, hiszen én végig mellette leszek és talán egyszer csak én tudok majd rajta segíteni.
Erről amúgy A kis hercegből egy kis sor jut eszembe: Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.
Ha egy barát számít rád, bízik benned és tőled várja a segítséget szerintem az a minimum, hogy nem hagyod el. Lehet, hogy nekem nagyon az elvárásaim, de én a barátaimat sosem hagytam el, sőt ők hagytak el. Én mindig ott voltam, támogattam őket, mikor nekem (csak egyszer) szükségem lett volna rájuk, mintha nem is ismertek volna. Én ezért tekintem árulásnak és ezeket sosem felejtem el, ezek sosem tűnnek el teljesen.
2011.12.06. 13:41
popsi
Jáj nővérkém :c Sajnos ez az ember jellemének alakulásának a velejárója. (Fuj, de hülyén hangzott ez a mondat.) Ha valakinek megváltozik a jelleme, más dolgokat szeret és máshogy viselkedik, nyilván új emberek társaságát keresi... és ez szívás annak, akivel eddig volt. Így kívülről nézve a barátság a te oldaladról mintha kicsit szorosabb lenne, mint másfelől. Life sucks.
És a napi popsibölcsesség: Meg kell találni az olyan embereket, akik elfogadják, hogy változol, és akkor is kitartanak melletted, ha ők változnak. (Amúgy ilyenek léteznek?D: Mert ez kurva bölcsen hangzott, but I'm not sure... Jó, nem leszek ennyire bíztató.)
Mi minden esetre szeretünk. (Höh, vagyis én biztosan.)
Puszcsilávcsivilágbéke. <3 (Jó, jó, befogtam...)
2011.12.02. 21:49
Amyose, csak nem léptem be
Szia.
Ne haragudj, de most nem tudok erre mit mondani.
Bedepresszionalizáltam.
2011.12.01. 18:33
RockChick
Hát igen, az ember... nem is folytatom :D Mindegy, megtörtént. Változtatni... lehet, hogy lehet, de nem érek rá helyrehozni az elveszett ügyeket. A céljaimmal kell törődnöm, és az új barátaimmal.
2011.12.01. 18:26
Ildy
De ez mindenkinél mindig ívy van, kétirányúnál is, szerzel egy nagyon jó barátot, nagyon mély kapcsolatotok lesz, és akkor valamiért megszakad minden. Ekkora baromságot nem tud más faj elkövetni, mint az ember. Komolyan mondom. Ha annyira szoros, hogy gyengülhet meg? Ha meg nem olyan szoros, mért olyan bensőséges? Wtf az egész, nekem is volt egy.... mindegy, sok. megértelek.
2011.11.29. 20:55
RockChick
Hát, mint ahogy előző blogbejegyzésemből kiderült, nem mindig kétoldalú a dolog - nekem mániám ilyen szupermély kapcsolatokat kialakítani, nem nekik. És végül is az én hibám is. Nem küzdöttem túlzottan... szociálisan nulla vagyok. xD Nem tudom, miért van az, hogy szoros kapcsolatok ilyen könnyen meggyengülnek. Végül is tinédzserkor... most alakul ki a jellemünk... nem tudom. Talán "ráébrednek" valamire.
2011.11.28. 18:54
Ildy
De hogy tudunk egyesekkel olyan eszeveszet mély kapcsolatot kialakítani, majd elválni? Normálisakazemberek?
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Amyose: ennyi miatt ugyan ne depresszionalizálj be :O Úristen ezt nehéz volt leírnom xD
Popsi: köszönet a biztató szavakért, és ja, az én oldalamról mintha szorosabb lenne. A bölcsességed köszönöm. xD
Elwen: Áruló, hát, én ilyen erős szavakat nem szoktam használni. :D Na jó, de, csak nem ilyen helyzetben. XD Én szurkolok neked azzal a baráttal kapcsolatban. :) Van ez így, de hát az emberiség kegyetlen. Mm mindegy.